Örömmel látogatott el a Rex Állatmenhelyre Zsigmond Barna Pál, fideszes országgyűlési képviselőjelölt, ahol betekintést kapott az intézmény mindennapi munkájába és az új fejlesztésekbe is.
A látogatás során megköszönte Király Péter alapítónak a meghívást és azt az elhivatott tevékenységet, amelyet a felelős állattartás népszerűsítéséért végeznek. Hangsúlyozta: a tudatos és gondoskodó állattartás közös ügy, amelyben a szemléletformálásnak és az oktatásnak kulcsszerepe van.
Már most is fogad csoportokat a Felelős Állattartás Háza Látogatóközpont, ahol interaktív programokon keresztül tanulhatnak gyerekek és felnőttek az állatok igényeiről és a helyes gondoskodásról.
Hamarosan megnyílik az alapítvány új létesítménye, a Kutyaverzum is, amely modern, élményalapú módon mutatja be az állatvédelem és az állattartás világát. A februári tesztidőszakban előzetes bejelentkezéssel már látogatható.
A kezdeményezés célja, hogy minél több családhoz jusson el a felelős állattartás üzenete — élménnyel, tudással és szeretettel.








