A Demokratikus Koalíció szerint több olyan egyéni választókerület is van az országban, ahol jelöltjeik nagyobb eséllyel indulnak, mint a Tisza Párt politikusai – ezek közé sorolják az angyalföldi körzetet is, ahol Varju László méreti meg magát.
A párt álláspontját a Csongrád-Csanád 4-es választókerület DK-s jelöltje, Mucsi Tamás fogalmazta meg egy élő Facebook-videóban. A hódmezővásárhelyi politikus nyíltan arra kérte a Tisza Párt jelöltjét, Ferenczi Gábort, hogy lépjen vissza az ő javára.
„Lépjen vissza a javamra, és megígérem neki, hogy nem fogom jelöltetni magam semmilyen választáson” – fogalmazott Mucsi, aki még azt is felajánlotta, hogy ellenfele a parlamentben mellette dolgozhatna a következő ciklusban.
A DK-s politikus szerint a kormányváltás nem képzelhető el a Tisza Párt nélkül, ugyanakkor úgy véli, akadnak olyan billegő körzetek, ahol a Tisza jelöltjei gyengébb pozícióból indulnak. Példaként említette Varju László angyalföldi indulását, valamint a miskolci központú körzetet, ahol Jakab Péter – korábbi jobbikos politikus, jelenleg a Nép Pártján vezetője – DK-s színekben lépett versenybe.
Mindeközben újabb feszültség is kialakult az ellenzéki oldalon. Péntek délelőtt visszalépett a jelöltségtől a DK Bács-Kiskun megye 1-es körzetében induló Kopping Rita. Indoklása szerint egyetlen cél vezérli: a Fidesz leváltása, és döntésével ezt kívánja segíteni.
Dobrev Klára, a DK listavezetője azonban már élesen reagált az esetre. Állítása szerint a Tisza Párt nyomást gyakorolt a visszalépő jelöltre, akit a párt végül ki is zárt.
Fotó: Varjú László Facebook
