Nyugdíj hír

Riasztó jóslat a nyugdíjügyi minisztertől: csökkenő nyugdíjak várhatók

2026.02.06

A brit nyugdíjügyi miniszter, Torsten Bell nemrég a Brit Biztosítók Szövetsége konferenciáján beszélt a nyugdíjrendszer kihívásairól és a jövőbeni kilátásokról. Kiemelte, hogy bár az automatikus nyugdíjbefizetési rendszer jelentős előrelépést hozott, a jelenlegi előrejelzések alapján a mai dolgozók rosszabb állami nyugdíjra számíthatnak, mint a mostani nyugdíjasok.

Az Egyesült Királyságban bevezetett auto-enrolment rendszer keretében a munkáltatók automatikusan beléptetik dolgozóikat nyugdíjcélú megtakarítási programokba, amelyben a munkavállaló befizetéseit a munkáltató és az állam is támogatja. Jelenleg az automatikus beléptetés hatálya alá tartozók 89 százaléka vesz részt a programban, de az összes munkavállaló körében ez az arány csak 50 százalék, ami azt mutatja, hogy a rendszer működik ugyan, de még nem teljes a lefedettség.

Bell a jövőbeni fejlesztések között említette a nyugdíjpiac konszolidációját, melynek célja, hogy 2030-ra minden nyugdíjalap legalább 25 millió font kezelt vagyont érjen el, vagy hiteles tervvel rendelkezzen ennek elérésére 2035-re. Ez a koncentráció várhatóan csökkenti a működési költségeket és növeli a hozamokat.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a befektetési hozamok kritikusak a nyugdíjak szempontjából, és a kormány ezért egy “value for money” keretrendszert dolgoz ki, amely a megtakarítások hatékonyabb gyarapítására fókuszál. A tervezett intézkedések együttesen akár 29 ezer fonttal is növelhetik a jövő nyugdíjszámláinak egyenlegét.

Ennek ellenére Bell figyelmeztetett, hogy a jelenlegi előrejelzések alapján a 2050-ben nyugdíjba vonulók, vagyis a mai negyvenes korosztály, várhatóan alacsonyabb nyugdíjat kap majd, mint a jelenlegi idősek. Ez a helyzet nem felel meg a társadalmi haladás elvárásainak, ezért a kormány újraindította a Nyugdíjbizottság munkáját, amely 2027 elején tesz közzé javaslatokat.

A miniszter beszéde végén hangsúlyozta, hogy ha a hétköznapi munkavállalóknak tisztes nyugdíjat ígérünk, akkor továbblépésre van szükség a nyugdíjrendszer fejlesztésében.

Családi kedvezmények 2026