A Tisza politikai megjelenése sokakban keltett reményt az ország irányváltására, ám egyre világosabb, hogy az ígéretek mögött nem valódi rendszerváltás áll. Az új szereplők és a modernebb hangnem ellenére a politikai működés lényegi elemei változatlanok maradnak, így inkább egy Orbán nélküli Orbán-rendszerről beszélhetünk.
Mert a politika nem attól lesz más, hogy új emberek kerülnek a kirakatba. Attól lesz más, ha megváltozik az, hogy kinek a javára működik a rendszer. Ha ugyanazok a gazdasági szabályok maradnak, ha ugyanazok a társadalmi különbségek maradnak, ha ugyanazok nyernek és ugyanazok veszítenek, akkor hiába minden „új” – valójában semmi nem változik.
A választók számára ez azt jelenti, hogy a rendszer alapjai érintetlenek maradnak, így a változás inkább szereplőcserét jelent, semmint valódi átalakulást. Ez a látszatváltozás pedig könnyen megtévesztheti az embereket, akik azt hihetik, hogy új korszak kezdődik, miközben a lényegi problémák megmaradnak.
A Tisza politikai ajánlata nem tartalmazza a dolgozók védelmének megerősítését sem, ami tovább erősíti azt a képet, hogy a rendszer nem kíván érdemi változásokat hozni. A politikai szereplők lecserélődése önmagában nem elégséges a valódi reformokhoz.
Végül a választóknak érdemes nem csak a felszínt nézniük, hanem azt is mérlegelniük, hogy ki milyen intézkedésekkel kívánja javítani az ország helyzetét, és kinek az érdekében kíván cselekedni. A Tisza esetében egyre többen látják, hogy nem alternatívát, hanem a korábbi rendszer folytatását kínálja, csak más név alatt.
Ezért a kérdés továbbra is nyitott: valóban új irányt vesz az ország, vagy csupán a régi rendszer marad fenn más szereplőkkel és új köntösben?
